Barion Pixel

3+1 LÉPÉS A BOLDOG ÉLETHEZ

A VitalGalaxy önfejlesztő rendszerének célja, hogy az emberi vágy keltette gondolat magja mihamarabb kicsírázzon, megvalósuljon itt a fizikai világban. Az első és a legdöntőbb lépés  ezzel kérdéssel kezdődik: “Mire vágysz a szíved mélyén, igazán?” Folytathatnám így is: “ Ha felismerted mire születtél, már nincs miért aggódnod “.

Talán hihetetlennek tűnik, de legtöbbünk már az első lépés során elbukik. Nem mintha ez akkora kihívás lenne, hiszen a Mintát a Lelkünkben hordozzuk. A harmónia megélése egyáltalán nem egy bonyolult dolog, ám bizonyos okoknál fogva annak elérése nem kis nehézségekbe ütközik. A cikk további részében bemutatom, hogy miért is?

3+1 lépés a boldog élethez

Ha megismered a hármas szám csodáját, és megvéded a HAR-MÓNIÁT, akkor beléptél a Teremtő térbe és Mester Teremtővé váltál. 

Ez valóban ennyire egy-szer-ű?

A spirituális hagyományok sok ezer éves tudás anyaga, a legújabb quantum fizikai kutatásokkal igazolva mind-mind megmutatják nekünk, hogyan élhetünk  örömteli életet, hogyan valósíthatjuk meg az álmainkat itt a fizikai világban, és nem valamikor a jövőben, hanem most. Úgy tűnik, hogy hiába jártak mesterek ezrei előttünk,  mégis valami “ porszem” került a “gépezetbe”, sokszor éppen a spirituális rendszerekbe.

Spirituális mesterek

Spirituális mesterek sokasága mutatta előttünk az ösvényt

Ez a “porszem” hasonlóan viselkedik mint egy vírus; átírja a gazdaszervezet egészséges működését a maga javára. A spirituális tradíciókban és ezáltal a legtöbb modernkori tanításban is jelen van a ”vírus”, féligazságok formájában. Ezt a vírust azonban nem a természet hozta létre, hanem szándékos, szent jelképek mögé búvó, sötét erők közreműködése által került “beépítésre.”

Ez a láthatatlan erő  fortélyos módon működik, észrevétlenül programozza át az emberiség elméjét. Ez az erő a tudatalatti programozás mestere. 

Olyannyira fortélyos, hogyha akad egy felébredt lélek, aki  rámutat ezen programokra, korlátozó hitrendszerekre, akkor maga az egyén fog támadásba lendülni, hiszen védi azokat a programokat, amelyekkel nagyon mélyen azonosult, sajátjának tekintve azokat.  Az eredő, láthatatlan Gonosz erőnek mégcsak meg sem kell nyilvánulnia, hiszen éppen a láthatatlanság, a “nem létezés” a lényege.

Ezen cikknek nem témája a részletek aprólékos bemutatása, éppen a tapintat miatt. Most a lényeg, hogy a harmónia, más szóval a teremtés működtetése Egy-szer-ű, ha nincsenek akadályozó erők.

Kezdjük az alapokkal:

A sikeres tudatos teremtés fizikai összetevője a term-ész-ettel való harmonikus kapcsolat, majd csak ezután következik az elme pozitív hangolása, végül a spiritualitás. Ezek egymás után következő lépcsőfokok. Az első szinthez  tartozik a táplálkozás is. Természetgyógyászként, spirituális tanítóként azt mondanám, hogy emeld meg az energia-és rezgésszinted egészséges táplálkozással. 

Sokan konkrét javaslatokkal állnának elő, és a diéta- kultúrák során felhalmozott variációkból javasolnának egy, talán éppen a legdivatosabb verziót. Javasolnának egy külső szabályt, hogy mit, mikor és hogyan kell enned. Fél-revezető! 

Ha a korai gyermekkorban nem fojtották volna el a természetes érzékeinket, az intuiciónkat , jóhiszemű, de félrevezetett szülők, akkor most tudnánk, éreznénk, hogy milyen ételek fogyasztása a legegészségesebb, beleértve a mikort, a hogyant és a mennyiséget is. Az intuitív étkezés elsajátítása azonban sokkal több: kedvező hatást gyakorol a kapcsolatainkra, az anyagi sikereinkre, az életünk minőségére. Bővebben a következő linken olvasható: Intuitív étkezés 

Az alapok alapját, az étkezést említettem, a gondolat és a szív döbbentes erejéről ebben a cikkben nem térek ki.

Haladjunk tovább:

A porosz rendszerű iskolai oktatás is fél-revezető! A létharcra épít,  a mentális intelligencia fejlesztését túlhangsúlyozza, elmosva a lé-nyeget. Esélyünk sincs, hogy megfelelőképpen fejlesszük az érzelmi intelligenciánkat, hogy felfedezzük a páratlan belső teremtő lényünket, lényegünket.

A politikai dogmákról, és a mögöttük megbúvó mélyállamról nem beszélek, mert ez nyilvánvaló és meghaladja a cikk kereteit.

Megemlítek a politikánál egy nagyobb erővel működő hatást:

A vallási dogmák veszélyeire hívom fel a figyelmet. A vallási dogmák már a gyermekkori években beépült nagyon mély programok, megkérdőjelezhetetlen “i-gazság-ok.

Nem véletlen használom, bizonyos szavak kötőjellel való használatát. A magyar nyelv még jelen állapotában is egy rendkívüli bölcsességet hordozó spirituális nyelv, amelynek a mély megértése felismerhetővé teszi, hogy a spirituális bölcsességeket nem más spirituális hagyományban, vagy idegen energetikai térrendezési elvekben kell keresni, hanem éppen az ősi bölcseleti rendszerünkben.

Nem is sejtenéd, hogy a rovásírás mögött micsoda csodálatos igazságok léteznek, könnyen megérthető módon képi- és nyelvi kifejezésekkel, csodálatos szakrális geometriákkal megjelenítve. Ugye, az iskolai oktatás ezt sem nem érintette. Tudom, hogy erre a tudásanyagra a gyermekek még felkapják ösztönösen a fejüket, a felnőttek már kevésbé. Ezen tudásanyag jó része elégetésre, üldözésre került.

Az élet virága

Az élet virága

A jelképek döntő jelentősége: A jelképek, a szent jelképek mélyen bevésődnek az emberi tudatba, tudatalattiba, meghatározva nemcsak az egyén, de egész társadalmak életét.

Az ősi jelképek ma már sajnos mind használhatatlanok, negatív energiát hordoznak magukban, mert a sötét erők elbitorolták azokat az eredeti jelentésüket felülírva. A horogkereszt például egy buddhista szent szimbólum, a fény sugarainak a forgását jeleníti meg. Ugye, nem ez jut róla eszedbe?

Most nézzük a pozitív oldalt.  Gondolj a számmisztikában a hármas szám, vagy a szakrális geometriában a háromszög kiemelkedő jelentőségére, amit a tudomány is megerősít. Tesla a hármas, a hatos és a kilences számnak természetfeletti jelentőséget tulajdonított.

3-6-9 teremtő módszer

Tesla a hármas, a hatos és a kilences számnak természetfeletti jelentőséget tulajdonított.

Az ősi magyar hagyományaink és néhány más spirituális tradíció az ember hármas természetét jeleníti meg. A fény szentháromság az őseink bölcseletén keresztül így szól: Atya- Anya – Fiú.

Az ember hármas tagozódása pedig így: Test-Lélek-Szellem

Figyelemre méltó, hogy a keresztény vallásban a szentháromság és az ember tagozódása másképp jelenik meg. A hármas tagozódás megszűnt. Talán voltak egyház zsinatok, amelyek átírták? Nézz utána!

Elfogultság lenne azt gondolni, hogy a vallási, spirituális tradíciókban nincs torzítás!

A sötét erők az eredetileg tiszta, szent tanokra is rátették a kezüket. Átjárják a létezés minden dimenzióját. Ezt a mai világban is tapasztalhatjuk. 

Minden spirituális tradíció megemlíti, – az ősi táltos tanítóink hagyatéka és a népmeséink is- a Gonosz erők ténykedéseit.

A rontó erő

A női és a férfi erők harmónikus működését egy harmadik erő fékezi “ rontja”. Forrás: Máté Imre, Yotengrit

Minden eszközzel igyekeznek megakadályozni bennünket abban, hogy elérjük a har-móniát, hogy kapcsolódjuk a  Felsőbb Erőnkhöz, ezáltal azt lehetetlenítik el, hogy képesek legyünk a manifesztációs képességeinket kibontakoztatni a maga teljességében. Minden eszközzel fékeznek; fizikai, energetikai, mentális és spirituális szinten is.

A féligazságok megjelenése a tudományban.

Ma már köztudott, hogy bizonyos tudományos eredményeket meghamisítanak felsőbb érdekek, hatalmi- és gazdasági manipulációk. Ebből ered, hogy nem feltétlenül igaz, amit tudományos oldalról támasztanak alá. Ezért is nagyon fontos az intuitív képességek kifejlesztése, ha a manifesztációs erőnket szeretnénk kibontakoztatni.

Az önsegítő módszerek, a pszichológia féloldalúsága:

Nemcsak olyan érzelmi blokkok léteznek, amit gyermekkorban szenvedtünk el, vagy amit a szüleink szenvedtek el és a közös energiamezőn keresztül hatással van a mi életünkre is, vagy előző életbeli traumák. Ha csak ezeket tárjuk fel, soha nem fogjuk felismerni a gyökerét annak, hogy milyen negatív erők futnak az egyéni-és a közösségi karmák, lelki konfliktusok mögött, így az eredmények is csak részlegesek lehetnek.

Visszatérve a hármas szám misztikájára:

A hármas szám nem része a teremtésnek a fizikai világban. Nem a fizikai világhoz kapcsolódik, hanem az energiákhoz. Egy energia, ami a gondolatokat valósággá alakítja.

A harmónia nem valahol kívül van, ez a TERV benned van, csak fel kell ismerni. Aktiváld hozzá az intuitív képességeid, felbecsülhetetlen segítség.

Ha megismered a hármas szám csodáját, és megvéded a HAR-MÓNIÁT, akkor beléptél a Teremtő térbe és Mester Teremtővé váltál.

 

TÖLTSD LE A TUDATALATTI PROGRAMOZÁSA ÚTMUTATÓT

 

- A leggyorsabb út a vágyak megvalósításához

- A hagyományok és a kvantumfizika által igazolva

- Ne engedd át másoknak az életed irányítását

- Programozd a saját elmédet

Sikeresen letöltés!

Kérlek add meg,

hová küldhetem az ingyenes

útmutatót!

Sikeres letöltés! A PDF a megadott email címedre megy!

MÉREGTELENÍTS 1 NAP ALATT-LETÖLTÉS

MÉREGTELENÍTS 1 NAP ALATT-LETÖLTÉS

 

Kérlek add meg, hová küldhetem az ingyenes útmutatót!

You have Successfully Subscribed!

ÖNBIZALOMNÖVELŐ FORMULA

 

 Út az anyagi bőséghez

Sikeresen letöltés!

ÚTMUTATÓ

LETÖLTÉS

 

 

A mindfulnessről olvashatunk számos könyvet, de amíg ki nem próbáljuk, mit is jelent pontosan csinálni( gyakorolni a meditációt, addig nem fogjuk pontosan tudni mi is az )

 

Sikeresen letöltés!