Sokan hosszú ideig várnak a szerelemre. Azt gondolják, még nincs itt az ideje. Mintha előbb mindennek rendben kellene lennie ahhoz, hogy valóban kapcsolódni lehessen.
Miért várunk ennyit?
Előbb rendbe kell tenni az életet. A munkát. Az anyagiakat. Önmagunkat.
Majd ha nyugodtabb lesz minden. Majd ha magabiztosabb leszek. Majd ha „készen állok”.
Csakhogy a szerelem nem így működik.
A szerelem nem jutalom
A szerelem nem jutalom azért, mert valaki sokat dolgozott magán. És nem vár addig, amíg minden tökéletes nem lesz.
Akkor tud megjelenni, amikor valaki nyitott arra, hogy kapcsolatba lépjen egy másik emberrel.
Nem baj, ha vannak bizonytalanságok. Nem baj, ha még nem vagy „kész”.
A kölcsönös szerelem nem a hibátlan emberek között születik, hanem két olyan ember között, akik hajlandók jelen lenni egymás számára.
Az első lépés hétköznapi
Sokan mégis inkább várnak. Több tudást gyűjtenek. Több könyvet olvasnak. Több tanácsot hallgatnak meg.
Pedig az első lépés gyakran nagyon egyszerű: elindulni. Emberek közé menni. Beszélgetni. Ismerkedni.
Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének félelmek. Sőt.
A félelmek természetesek
Amikor közelebb kerülünk valakihez, általában pont akkor jönnek elő a kérdések:
„Elég jó vagyok?”
„Mi van, ha megint csalódok?”
„Mi van, ha nem kellek?”
Ezek teljesen emberi érzések. Nem azt jelentik, hogy baj van velünk. Csak azt, hogy valóban kapcsolódunk.
A szerelemben nincs teljes biztonság. De van őszinteség. És van jelenlét.
Apró lépések, valódi találkozások
A kölcsönös szerelem nem egyik napról a másikra alakul ki, de minden valódi találkozás közelebb visz hozzá.
Nem kell éveken át várni rá. Nem kell tökéletesnek lenni.
Elég, ha nem zárkózunk el. Ha merünk jelen lenni.
Mert kapcsolatban nemcsak a másikat ismerjük meg, hanem önmagunkat is.
És talán ez a legrövidebb út a kölcsönös szerelemhez.