Barion Pixel

Koncentráljunk elsőként a lényegre:

A vonzás törvénye– mivel a világegyetemben minden energia-és rezgés- “válaszol” a hasonló rezgésekre. Hasonló a hasonlót vonz. Ebből következik, hogy a pillanatnyi állapotunk, vagyis rezgésünk megszabja a törvény működésének irányát és hatásosságát.

Hiába képzeljük el a vágyott célt, ha közben képtelenek vagyunk a jelen pillanatot elégedetten megélni.

Rezgésállapotunk emelésének vannak fontos kulcstényezői. Az első legalapvetőbb tényező a testi és azon keresztül a lelki, mentális egészségünk fejlesztése. Nagyon lényegbevágó, hogy igyekezzünk magunkat a jelen pillanatban jól érezni, amit az egészségi állapotunk számottevően meghatároz.

A testi egészség fokozásának első lépése a személyre szabott táplálkozás /nincs mindenkire érvényes diétás rendszer/, és ami még fontosabb az időszakos böjtök-és tisztítókúrák. A szervezet fizikai tisztításának jelentőségét már a jóga hagyománya is alapvetőnek tartja, amit már a legújabb tudományos kutatások is alátámasztanak, bizonyítanak. 

Kellően egészséges test nélkül nincs spirituális fejlődés sem! 

A biológiai táplálkozás, a szervezet időszakos tisztítása és a természetes életmód tehát a rezgésszint megemelésének fizikai szinten jelen lévő módszere.

Kutatások is bizonyítják, hogy a bélrendszerünk hatással van az elménk állapotára. Tiszta bélrendszer= tisztább elme. Zavaros elmével nem tudunk magunk köré harmóniát teremteni és nagyívű célokat elérni, még a szellemi törvények alkalmazásával sem.

Ne álljunk meg azonban a testnél. Sokan “majmolnak” különböző táplálkozási rendszereket; lesznek vegetáriánusok, vegák, követnek ketogén, vagy éppen paleo diétát, és mégsem örvendenek jó egészségnek. 

Lépjünk tovább az elme birodalmába:

A gondolatnak óriási ereje van, nagyobb a hatása mind a megevett tápláléknak, mégsem tudjuk elménk kapacitását jól kihasználni. A mentális fejlettségi szint, illetve az élet változó dolgaihoz való hozzáállás megszabja korlátainkat. Sajnos a mai világban az értékrendszerek válsága tapasztalható.

Nézzünk néhány példát a helyes hozzáállással kapcsolatban:

Az őszinteség, elsősorban az önmagunkhoz való őszinteség önismeretünk fontos eszköze. Önismeret nélkül a szellemi törvények építő jelleggel nem hozhatók működésbe.

Őszinteség hiányában nem tudjuk megállapítani, hogy egy adott pillanatban, hol tartunk életünkkel.  Így nem ismerve pillanatnyi helyzetünket, az objektivitás hiányában véletlenszerűen kószálunk, célt tévesztünk.

Az önmagunkhoz való őszinteséget azért emelem ki, mert a külső világban nem gyakorolhatjuk a teljes őszinteséget vagy tapintatból, vagy védelmi okokból.

Döntést kell hozni, mikor milyen helyzetben nyilvánítjuk ki véleményünket.  Ennél fogva az önmagunkhoz való őszinteség egy belső hozzáállást jelent, aminek természetesen meglesznek a külvilágban is a jótékony hatásai.

Ha nem vagyunk, önmagunkhoz őszinték nem láthatjuk meg valódi célunkat, szívünk vágyát. Ezen hozzáállással jövőképünk homályban marad, következménye a céltévesztés, tévelygés, élő halottá válás, legtöbbször a középkor derekán.

 

Az őszinteségnek viszont van egy   előfeltétele a bátorság, mint alapvető lelki tulajdonság. A kényelmi zónából nem vagyunk hajlandóak kimozdulni. Ez, a sokszor félelemből adódó tehetetlenség a legnagyobb akadálya a rezgésszint emelésnek, vagyis a vonzás törvénye sikeres alkalmazásának.

Felelősségvállalás, áldozathozatal nélkül a szellemi törvények, köztük vonzás törvényének sikeres működtetése reménytelen.

A vonzás törvénye egyébként is csak az egyik a szellemi törvények közül. A tudatos alkalmazásához ismerni kell a többi szellemi törvényt is.

Itt van például a cselekvés törvénye, amely szerint a mentális kép kiterjesztéséhez, vagyis  a vágyak megvalósításhoz a fizikai világban cselekvésre van szükség. Mégpedig görcsöléstől mentes cselekvésre.

A kellő bátorság, illetve az önmagunkhoz való őszinteség lehetővé teszi valódi céljaink felismerését, amelyből fakadó lelkesedésünk révén megsokszorozza álmaink beteljesítésének esélyét.

A szellemi törvények sikeres alkalmazásához emelni kell az energiaszintünket és a gondolataink teremtő erejébe vetett hitünket.

A legtöbb esetben a  tanítások ellenére is szinte eredménytelen marad a törvény alkalmazása vagy csak jelentéktelen eredmények érhetők el. Ennek  még van egy kiemelt oka. Az ok a változásra való képtelenségben, a hiedelmekhez való ragaszkodásban keresendő.

 

A korlátozó hiedelmeink felismeréséhez szükséges a külső és a belső blokkok felismerése, oldása. Elovashatunk számos könyvet a vonzás vagy szellemi törvényekkel, mágiával kapcsolatban, mindhiába, ha nem ismerjük fel azon külső erőket, amelyek energia-és tudatszintünket szándékosan alacsonyan tartják. 

Az ösztönember hajlik arra, hogy mástól szerezzen, lopjon anyagiakat, energiát. A másik ember megkárosítása olyan tényező, amely – főleg hosszabb távon –  a kezdeti sikereket kudarccá alakítja át.

Hogyan működik a vázoltak kapcsán a vonzás, illetve egy másik törvény, az ok-okozat, vagyis a karma törvénye?

Egyszerűen: mások meglopásával saját magunkat lopjuk meg. „Aki kardot fog kard által vész el.”

A mohóság, a sóvárgás negatív érzéseket hív elő. Hogyan működne a törvény egy ilyen alacsony rezgésállapotban?

Sóvárogni a kitűzött cél után megnehezíti annak elérését. Sokan nem is gondolják, hogy a sóvárgás, a túlzott elutasítás az elménk cselekvő üzemmódját jellemzi. Az elménk cselekvő üzemmódjára jellemző még, hogy vagy a múltban időzik, vagy folyton a jövőn mereng, vágyak és félelmek közepette. Képtelen a jelen pillanatban élni. Ha mindig sóvárgunk valami vagy valaki után, vagy állandóan félelmek, szorongások gyötörnek, képtelenek vagyunk a jelenben jól érezni magunkat. Tudatos jelenlét nélkül nem tudjuk megragadni a jelent, és a spirituális törvények építő jellegét sem.

Elhagyhatatlan a célok elérésénél, illetve a szellemi törvények alkalmazásánál, hogy rendelkezzünk kellő önfegyelemmel.

Tegyünk az életünkbe elég lelkesedést, energiát, erős hitet és induljunk el  halogatás nélkül, hogy elérjük álmainkat, vágyainkat.

Látható, hogy a szellemi törvények sikeres alkalmazása összetett és így a gyakorlótól némi áldozatot, munkát igényel, de kapkodást, görcsölést semmiképp.

A fentiek figyelembevételével  a szellemi törvények tudatos használata,  olyan, mintha ökrös szekérről váltanánk sugárhajtású repülőgépre.

Ez az örömhír számunkra.

A fent leírtak hatékony alkalmazásához hadd ajánljam figyelmedbe a “Főcélorientált Integrál Szemlélet a Gyakorlatban” című online kurzusom, ahol a fent leírtak egy könnyen áttekinthető rendszerben, gyakorlatokkal kombinálva segítenek elindítani a céljaidhoz vezető úton. A tanfolyam anyaga a személyes segítségemet is hozzátéve elvisz az alapvető információktól egészen a részletekig. Nem csupán rendszerbe foglalt információ csomag, hanem maga az út a megvalósítás irányába.

A tanfolyamról bővebb információ az alábbi linkre kattintva olvasható:

Főcélorientált Integrál Szemlélet a Gyakorlatban

TÖLTSD LE A TUDATALATTI PROGRAMOZÁSA ÚTMUTATÓT

 

- A leggyorsabb út a vágyak megvalósításához

- A hagyományok és a kvantumfizika által igazolva

- Ne engedd át másoknak az életed irányítását

- Programozd a saját elmédet

Sikeresen letöltés!

TÖLTSD LE A TUDATOS TEREMTÉS ÚTMUTATÓT

 

A MODERN IDŐK TUDATOS TEREMTÉSE

- A régi módszerek már elavultak

- Több, mint a vonzás törvénye

- Gyorsan elsajátítható módszerek

Sikeresen letöltés!

Kérlek add meg,

hová küldhetem az ingyenes

útmutatót!

Sikeres letöltés! A PDF a megadott email címedre megy!

MÉREGTELENÍTS 1 NAP ALATT-LETÖLTÉS

MÉREGTELENÍTS 1 NAP ALATT-LETÖLTÉS

 

Kérlek add meg, hová küldhetem az ingyenes útmutatót!

You have Successfully Subscribed!

ÖNBIZALOMNÖVELŐ FORMULA

 

 Út az anyagi bőséghez

Sikeresen letöltés!

ÚTMUTATÓ

LETÖLTÉS

 

 

A mindfulnessről olvashatunk számos könyvet, de amíg ki nem próbáljuk, mit is jelent pontosan csinálni( gyakorolni a meditációt, addig nem fogjuk pontosan tudni mi is az )

 

Sikeresen letöltés!

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg a barátaiddal!

Shares